... és most a szó szoros értelmében, hiszen hosszabb távot futottam, mint egy maraton. Az végül is már ultra táv. Elég durva belegondolni. Kellett is egy-két nap, hogy magamhoz térjek és tudjak róla írni, beszélni. 

Amint azt már a korábbi bejegyzésben megvallottam: keveset edzettem. Szégyen ezt bevallani, de tagadni még gázabb lenne.
Szóval összesen olyan 50 km kocogással készültem fel erre a 43 km-es megmérettetésre. 

Csak EGY kör!

Előtte már azért mentálisan készültem, hogy hogy ne hagyjam el magam, hogyan ne adjam fel, mikre gondoljak a rossz pillanatokban (amikre azért ilyen távon lehet számítani). Később látod majd, hogy volt is rossz passz. 

Szóval lássuk a 2015-ös UB történetét.

Kb ennyi ruhával, cipővel indul el az ember.

Emellé még társul egy nagy (kék) tescos szatyor is- kajával, üdítővel (kóla, víz, narancslé, iso ital).  Plusz kispárna és takaró!

Felvettem Zolit (vele már tavaly is együtt futottam az UB-n), és indultunk Aligára. Ott volt a rajt

. 
_Azért futjuk körbe, mert ott VAN._ 

Ha sorrendbe kellene állítanom a kedvenc versenyeimet, abszolut dobogós lenne az UB- mindenféle bajával együtt.  Szeretem a mozgalmassága, a pörgése, a különleges mivolta miatt. A futók egy olyan nagy közösséget alkotva  küzdenek vállvetve egymásért, de mindeközben egymás ellen is, amihez hasonlót még nem igen láttam. Hallottam hangosabb szavakat is (nagyon ritka!), de alapvetően azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon segítőkész, szurkolnak a nem saját csapattagjainak is. Engem ez a fajta hozzáállás nagyon megindít. 

Szóval amint leértünk a 'Club Aliga' helyszínre, elkezdtünk nézelődni, ragasztattunk kineziotape-et és kis kajálás után máris a rajtnál találtuk magunkat. Én voltam az első ember, 14:04-kor rajtoltunk el.

A távom egy csodás emelkedővel indult, aminek a tetején szívem szerint leültem volna megpihenni. Olyan forróság volt, hogy azt hittem, gutaütést fogok kapni. Számítottam a melegre, sapkát viseltem. 

A rajt pillanatai

A frissítésnél ittam kis vizet és borítottam magamra a további pohár vizeket, hogy ne gyulladjak meg. Első szervezési hiba: langyos vizet kaptunk! A napon voltak a poharak. Nonszensz. Ez kb a 6. km-nél volt.
A következő km-en a talpam elkezdett szúrni, kivettem hát a talpbetétem, csak szenvedés és nyűg volt, hogy még azt is vihettem a kezemben. Ennyi erővel egy jéghideg vízzel töltött kulacsot is cipelhettem volna. 

_Megvolt az első váltás: én oda, Zoli el._ 

Többeik megvárták, míg átvedlek valami göncbe és mentünk a következő pontra. 
Nagy volt a hőség, ki voltam tikkadva. Enni keveset és okosan próbáltam, de mégiscsak úgy, hogy legyen elegendő energiám futni belőle.

_Életképek: Zoli ül a fűben, Évi rajtszámot tűz, melyhez Matyi drukkol_ 

A következő távom este 8 körül következett, Amikor Dörgicséről átfutottam Zánkára:

Az egy bő 10-es. Az első 6 km marha jól ment, tartottam az 5:40-es km-eket, aztán valami változott. Sóra volt szükségem, megálltam frissíteni (még a váltópont előtti frissítőnél-és milyen jól tettem, mindjárt mondom miért), öblögettem egy pohár vízzel és róttam tovább az utam. 1 km-rel később volt a váltópont, ahol én ugye csak csippantottam és mentem tovább. Gondoltam, majd itt is lesz só, de nem volt! A víz húgymeleg volt! Kérdeztem, hogy hideg nincs? Ez olyan 3/4 9 körül volt- tehát már kezdett sötétedni és hűvösre kezdett váltani az idő. Nem volt hideg víz, ezt is akkor öntötték ki. Hát kössz szépen, de ennyi erővel akár a vizeletem is megihatnám, mert pont annyira eshet jól, mint ez a pisa. 

Ekkor bejelentkezett Z, hogy miújság, hogy vagyok, hol tartunk épp, és hogy Neki milyen jó dolga van, mert épp kinn ül a teraszon a melegben. Fájdította kicsit aszívem, szívesebben lettem volna Vele otthon- vagy jöhetett volna Ő. Mindegy. 

Ez volt az a pont, ahol az ember leveti a szégyenlősségét egy pillanatra. Sötét volt, senki nem lát az orra hegyéig sem, fáklyák világítják a váltópontokat. Az út mentén áll a kocsi, én meg fejlámpával keresem a táskámban a száraz ruhákat. Ekkor jön el az a perc, mikor szégyenérzet nélkül ledobsz minden textilt a kocsi mögött- ahol egyébként senki sem lát- és átveszed a meleget adó friss ruhád. Persze sós vagy, már marja az arcod az izzadság, arcot mosnál, de sehol egy kút. Jól jönnek a törlőkendők ilyen esetekben (ennek később is lesz jelentősége!), hogy legalább kicsit felfrissüljön az ember lánya. 

Ismét kocsiba be, ablakot le, irány a következő váltópont. Jómagam legközelebb hajnalban futok, addig lábak fel, már nincs olyan jó idő, hogy papucsban grasszáljak, kompressziós szárat hívom segítségül a lábam frissen tartása érdekében. Ekkor került elő a párna és a pokróc is. 

Váltópontokon való várakozásnál nagyon jól jön a pokróc, nem fagysz szét. Mínusznak kell lennie odakint, hogy ne rövidgatyában és pólóban fussak, tehát az plusz réteg volt, ami melegen tartott, míg nem kellett indulnom. Amúgy szélvihar volt és mennydörgés, villámlás. Kössz szépen, Németh Lajos bá. 

Hajnal van,  Balatongyörök-Keszthely a next chapter.  Ez 13 km. Elkövetem a hibát, hogy rossz melltartót veszek fel ehhez a távhoz, nem jól sakkozok az izzadt cuccokkal, elcseszem, nah. A lehető leggyengébbet- a leghosszabbhoz. Gratulálok. A hirtelen öntudatra ébredő csöcseimet próbálom kordában tartani, és igyekszem nem pattogni a pályán. Évi nagy szerencsémre hozott egy olyan 'hám'-ot, amit magadra rántasz, elöl három lépcsőben tudsz nagyobb és nagyobb fényt csinálni, a hátadon pedig villog a piros fény. Ez a legkietlenebb pályán kíséri utamat mintegy 9 km-en keresztül. 

Mondom mi van: a váltóponton váltasz. Ledobod a takarót és a melegítőfelsőt, átveszed a chipet, magadra applikálod, segítesz más társaidnak is felrakni és elkezded tolni a távod. Hirtelen, kb 200m után máris a magányos bringaúton találod magad. Sokak csak egy részt vállalnak, azok húznak, mint a vadlibák, Te tartod a 6 perces ezreket, mert még azon felül futsz 4-et (meg még 10et). A mezőny szétszakad, maradsz Te, a fényeid, a zenéd és a lépteid. Körülötted mindkét oldalon bokrok, fák, koromsötétség, kb ez, hó nélkül:

Ekkor felbukkan egy méretes vérfolt a földön. Balaton formájú, elég nagy kiterjedésű, ami lefelé mutat a fűre. Mintha valaki pofára esett volna és lehúzták volna a pályáról. Na ez az éjszaka közepén kit nem szarat be csúnyán? Ekkor egy kicsit gyorsítani kezdtem.  És zombulni. Mert a táv ezen része kietlen, ingerszegény, teljesen be lehet golyózni. Ahogy kiértem erről a szakaszról, kitéptem a fülemből a zenét, lekapcsoltam a rajtam lévő fényeket, megálltam és ráztam a fejem másodpercekig, hogy magamhoz térjek. Azt éreztem, mintha valami élőhalott lennék. Nem aludtam nagyon régóta, túl voltam ekkor már 30 km-en, fájtak a lábujjaim (fellépett az első fájdalom a testemben) és zombi üzemmódba kapcsoltam. Nagyon rossz volt. Keszthely előtt még ahogy kocogtam (futásnak ne nevezzük), egy partihelyet találtam. A fiatalok buliztak, táncoltak, az óra fél 3-at ütött. Mások másfajta zombiként jöttek ki a szórakozóhelyről, gyrost zabálva. Tisztára, mintha a Moszkván lettem volna, csak a Balcsi parton. Részeg kölykök, akik végeztek és csoszognak haza, táncoló partiarcok, fények és bömbölő zene. Én is bömbölni tudtam volna. 

Eszembe jutott, hogy máskor mi ilyen időpontban összegabalyodott lábakkal az igazak álmát alusszuk otthon, és milyen jó volna ez most is, de azért tartottam magam és mentem tovább. A végefelé görcsölni kezdett a talpam. Gondoltam, hogy hát ilyennincsbazdmeg, mindjárt váltunk, ezt mostkell??? Összerándultak a lábujjaim, nem bírtam feloldani a görcsöt. Ekkor egy bringás kísérő megállt, hogy miféle néptáncot csűrök éjjelek-éjjelén, mi bajom van? Mondtam, hogy görcsöl a talpam. Kérdi, adjon-e izot? Gondoltam, hogy jobb, ha nem különben lesznek bajok, szóban udvariasan elutasítottam ajánlatát. 

Végre váltópont, örültem, hogy akkor most kicsit pihenhetek. A kompressziós zoknit nem vettem le még, gondoltam, mivel abba nem izzadtam bele durván, minek tépkedjem. Majd a következő táv előtt cserélek- ami reggel 9 körül jön csak. Olyan durván sós volt az arcom a sok törölgetés ellenére is, mintha a Holt-tengerben lubickoltam volna és radírozni lehetett a bőröm.. Jött a hideg hajnal, nem volt futnivalónk, Matyi a csapat hőseként bevállalt még egy plusz távot (nem is keveset, 12 kilit) és így lehetett dőzsölni a kocsiban. Hátra ámsztam és bekucorodtam az ülésre. Miután magamhoz tértem, mehettünk az én váltópontomhoz, ahol Évit váltottam. Akkor kezdődtek az igazán cifra dolgok.

Az egy dolog, hogy már reggel volt és csomóan megszentségtelenítették a felsorakozó toitoiokat, de volt egy, ahova rajtam kívül senki nem ment be. A csajok punciskodtak, hogy pfúúújjjj, milyen undorító ez, de nekik úgy látszik nem volt olyan fontos a bejutás, mint nekem. Jótanács: SOHA ne menj be hosszúnadrágban ilyen budiba! Ha elköveted ezt a hibát, hajtsd fel, mert tutira hugyos vagy szaros lesz az alja. Ne kockáztass! Cserébe ennek az összefosott klotyónak egy előnye volt- mindig szabad volt- ami nekem nagyon jól jött, mert váltás előtt háromszor meglátogattam. Papír? Ugyanmár. Viszont volt nálam törlőkendő, hahahaha, rajtam nem fogtok ki, piszkok! Megúsztam mindenféle baleset nélkül. Átvettem Évitől a chipes óraszerű valamit és nekilódultam, de éreztem, hogy baj lesz. 

Balatonszemesről földvárra kellett átfutnom- tavaly is sikerült ezt a távot kifogni, csak akkor éjjel. Akkor a félelemtől voltam beszarva, most meg a napalmtól- szerintem. Illetve csak majdnem. Bokor alig votl az első szakaszon, aztán később találtam szerencsére, és épp jött a vonat is. Kétszer ki kellett állnom. A hasfájás futás közben egyáltalán nem játék. 

Jajj, hát mit hagytam ki? A legjobb sztorit! Kicsi izomlázon kívül semmi bajom nem volt. Fájt a lábkörmöm, de gondoltam, biztos csak megdagadt a lábam. Elkövettem a hibát, hogy levettem a zoknim és váltottam. Ugyanis pazar vérhólyag volt az egyik körmöm alatt, a másik lábamon akkor még csak egy vízhólyag volt. 

Így festett a kis huncut

Mondanom sem kell, mocskosul fájt, járni is alig bírtam. Aztán az utolsó etapomnál már annyira nehezen ment a levegővétel, mintha valaki ülne a tüdőmön. Szörnyen el voltam fáradva.  Két km és egy bokortalálkozó után jobb lett picit és nem slattyogtam. 

A 9 km közben volt a holtpontom mentálisan. Rengeted dolog kavargott a fejemben, újragondoltam mindent, elhatározásokat tettem, szinte fogadkoztam, mit és hogyan fogok másképp csinálni, ha túl leszek ezen. Hogy jobb asszonya leszek Z-nek, hogy rendesen fogok tanulni, hogy rendszeresen eljárok edzeni és csodacsaj leszek. Aztán a felénél már annyira fájt a körmöm mindkét lábamon immár, hogy pityeregve és hüppögve mentem tovább. Egy apuka egy babakocsit tolt maga előtt, másik kezével egy gyerek kezét fogta. Mentem el mellettük és látta, ahogy sírok futás közben, én meg büszkén elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, megtöröltem és összeszedtem magam. Akkor az már olyan fájdalom volt minden egyes lépésnél, mintha tövisekbe lépnék. 

Megláttam a váltópontot, elkezdtem szárnyalni- előttem egy párocska ment az egyik futott, a másik rollerezett- de látszott, hogy egy pár. Mikor odaértem a váltópontra, akkor volt a nagy felhajtás- a srác megkérte a lány kezét, ez volt a második pont, ahol megint majdnem elsírtam magam. Nem azért, mert féltékeny vagyok a boldogságukra, de abban a pillanatban olyan iszonyú magányosnak és elveszettnek éreztem magam, mintha senkim nem lenne  a világon. És arra gondoltam, milyen jó lett volna, ha Z itt vár, mikor lefutom az utolsó távomat és megsimogatja a fejemet és megdicsér, hogy megcsináltam és megölel. Ennyi, semmi más nem kellett volna, de olyan messze volt és tudtam, hogy még sokáig nem is találkozunk, és ez így mind összeadódott és taccsra vágott. 

Még egy kicsit hüppögtem, ettem sós paradicsomot és mentünk a verdához, ahol száraz ruhára váltottam. 

Zolit elvittem a következő pontra, vártuk Balázst. Erre a pontra jöttek Esztiék, hogy gratuláljanak és drukkoljanak Balázsnak. Jó volt, hogy ott voltak, az embernek ilyenkor erőt adnak a szerettei. Az utolsó ponton még váltottunk, Zolit Matyi cserélte, ő tolta le a maradékot. Hős volt minden értelemben, kérdés nélkül bevállalta a plusz távot, végignyomta becsülettel, szép időt is ment és még ő  szabadkozott, hogy nem ment neki jól. Megőrülök! Hihetetlen szerényen viselte az általa futott majdnem 57 km-t! Ja, elsőbálozó volt. Ezt nem mondtam?? Ez volt az első versenye, és 3 napja mondott igent a meghívásunkra! Érted már, miért mondom, hogy a nap és a csapat hőse volt?!

Így futott be a szuper csapat: Kripli team, 21:26:50 idővel, 220,9 km után

Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mindenki a maximumot hozta ki magából. Nem rövid távra vállalkoztunk, nem mindennapi formánkat hoztuk.
Méltán kihúzhatjuk magunkat, még most is a hatása alatt vagyok, ez szinte emberfeletti teljesítmény.  

Mi már körbefutottuk

Ez a kapu várt minket- itt is majdnem elpityeredtem...

_Címlapra is kerültünk!_ 

Futás közben elméláztam, hogy az ilyen táv, az ilyen teljesítmény mit hoz ki az emberből.
Belőlem alázatot, kitartást, a fájdalomküszöb kitolását szinte a végtelenségig, önuralmat, bátorságot.  

A büdös szennyest csak hétfőn mostam ki. 

Most ez a legkedvesebb pólóm!

Azóta tudok már járni és nem csak így: 
https://www.youtube.com/watch?v=m-hCuYjvw2I 

A két vérhólyag a körmöm alól eltűnt, azóta csak lé folyik belőle- elég undorító és olyan, mintha nem is a testem része lenne az a két karom. Tökre elfehérdett, várom, hogy leessen, mert akkor legalább nem fog lüktetni. 

Ez a mostani állapot... Ha nem csillapszik, holnap sebészet

_
Ilyenre volna szükségem :)_

Tegnap voltam futni. Hivatalosan is elmeroggyant vagyok.