Azt beszélik (mások), hogy akkor vagy teljes értékű ember, teljes értékű nő, ha férjhez mész, gyereket szülsz, meg persze legyen egy fasza állásod is, légy sikeres emancipátor. De mindemellett dúdolj gyerek dalokat naphosszat, főzz vacsorát az uradnak, mire az hazáér, legyél Te a bombanő az ágyban, és ne picsogj, hogy fáradt vagy. Mert ez a Te dolgod. Hogy kussolj és szolgálj. Persze, ha a gyerek születése után fél évvel vissza akarsz menni dolgozni, Te vagy a világ legrosszabb anyája, amúgy is, minek szültél, biztos a férjed nyomasztott ezzel és egyébként is: 'minek az ilyennek gyerek?!' 

Aztán lehet olvasni, hogy:sírok, mert hét éve gyerek dalokat énekelek és nincs normális társaságom (mert a férjem 4gyereket akart és nyilván nem ő maradt itthon velük); sírok mert ötödször vagyok terhes és egyiket sem akartam,de becsúzott és ebből három terhességet meg is szakítottam; sírok, mert tízszer elvetéltem,pedig már negyven vagyok; sírok, mert nem lehet egyáltalán gyerekem, miközben a társadalom azt nyomja rám, hogy szar ember vagyok, amiért harminc évesen még mindig nem szültem és bizony az én kurvaanyám ezért is. 

Ezek nem légből kapott mesék, amiket a piacon hall az ember, hanem minden nap megtörténik, bizony: veled és velem is. 

Van választásod. Mondhatod azt egy állásinterjún, hogy: 'te büdös senkiházi paraszt', mikor megkérdezi, hogy mikor óhajtok szülni menni vagy pl azt is a kollégádnak, hogy 'igen, visszajövök fél állásban lapátolni a GDP-t, ha a gyerek fél éves lesz, mert így döntöttem. Én.'

Vagy ha már kínos  mindenki számára, hogy vajon még miért nem vagy férjnél és potyogtatod a kölyköket, kiállhatsz magadért és mondható, hogy: A: ez a hajó elment, B:az egyetlen, akit Imádtam, annak nem kellek, C:nem hiszek a házasságban, ezt nem erőlteteném,csak statisztika lennék úgyis. 

Miért kell annyira megfelelni mindenkinek? Mi lenne, ha egyszer végre magunkkal néznénk szembe és magunknak felelnénk meg? 

Amúgy meg, kedves társadalom! Mostmárigazán megbaszhatnád magad. 

1. Minden, amit a másikban kritizálok – ami ellen harcolok – az Bennem is Bennem van.
2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál – és azt sértőnek találom – az nincs feldolgozva még Bennem.
3. Minden, amit a többiek kritizálnak Bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni – és, ha ez engem nem sért -, akkor az az Ő feldolgozatlan problémájuk, tökéletlenségük, melyet Rám vetítenek, mert nem tudnak szembenézni vele Önmagukban.
4. Minden, amit én a másikban szeretek, az Bennem is megvan, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg. Ha azt gondolod, hogy minden valaki más hibája, akkor sokat fogsz szenvedni. Amikor rájössz, hogy minden Önmagadból ered, akkor megismered mind a Békét, mind az Örömöt.

Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.

"Tartsd magad távol a negatív emberektől. Nekik minden megoldásra van egy problémájuk."

Vajon, ha én magam tele vagyok negatív gondolatokkal, kérhetek távoltartási végzést? Egy olyat, ami távol tart az elmémtől és a gondolataimtól?

Több megoldás van:
- Távol tartom magam az olyan emberektől, akik miatt negatívan látom magam -> pozitív(abb) önkép -> félsiker
- Távol tartom magam mindenkitől -> senki sem bánthat -> nincs negatív gondolat -> külsőleg siker, belsőleg kudarc
- Távol tartom magam magamtól -> nincs negatív gondolat ->reményvesztettség -> kudarc

De mégis kinek jó ez? Hol a siker kulcsa?
Elzárt övezetben tartja az ember saját magát, kilátástalanul már akkor kezd csak el kapaszkodni, mikor a földön fekszik- de annál lejjebb már nem zuhanhat, legföljebb a pokolba. 

Sokkal jobban járnánk, ha az elménket tágítanánk, szemeinket kellő mértékben nyitva tartanánk és nyitottan, tiszta szívvel állnánk minden reggel a tükör elé. Nem úgy, mintha tegnap bankrablást követtünk volna el, mindössze éppen nem emlékszünk ma már rá, csak a furcsa, nyomasztó érzés lüktet a gyomrunkban, hogy valamit mintha tegnap csináltam volna...

Fel a fejjel, elő a gondolatokkal. 

Régóta nem írtam. Volt is mit, nem is volt mit.
Állandó mozgásban vagyok az elmúlt háromnegyed évben, mert nem találom a helyem. Ezért hát elhatároztam, hogy a harminccal valamit megváltoztatok. Addigis terveket szövök, célokat tűzök ki, foglalkozom a testemmel, a lelkemmel és összeírtam egy ajándéklistát, amit harmincig beszerzek magamnak és 2017. január 9-én úgy fogom mindet kibontani, mintha nem magamtól kaptam volna!

A 29. korántsem volt olyannyira nyerő, mint vártam. 
Ami azt illeti, a születésnapok nekem sosem voltak fontosak egy családi tragédia miatt, ami a születésnapom előtt 4 nappal történt. Aztán a 28. annyira eget rengető volt, hogy azt gondoltam, majd a 29. is lehetne egy iszogatással egybekötött közös est a barátokkal, tesóékkal. De mivel nem sikerült fergetegesen, ezért megfelelő mennyiségű vodkaszódával addig tompítottam magam, míg beraktak egy taxiba és reggel elhatároztam, hogy a harmincadikon nem lesz ünneplés. Max egyedül. Max kettesben. Max a macskámmal, ha addig lesz- a macskaszőr allergiám ellenére.

Nem azért, amiért a legtöbb nőnek- hogy öregszenek, több a ránc a szemek alatt, már nem úgy jönnek-mennek a kilók, mint azelőtt, gyerek-para, család-para, munka-para, otthon-para. Nem parázom.
Lehet, hogy ez a legnagyobb probléma. Pár hete (hónapja?) megosztottam egy képet, amin az állt: Az a baj, hogy azt hiszed, van időd. Buddha mondá (állítólag). Villámcsapásként ért a felismerés, hogy nem, nekem sincs időm.

Ezért aszerint élek, ahogy akarok. Ha kedvem tartja, elmegyek edzeni, ha nincs kedvem, nem megyek. És este a focimeccshez csipszet eszem és sört iszom, ha úgy tartja kedvem. Vagy gondolok egyet és a szentendrei menedékházban töltöm az estét a világtól elzárva. Vagy csak a kedvenc helyemen. Vagy bepakolom a zsákom, kiveszek egy hét szabadságot és mindenki véleményét ignorálva, a 13 kilót cipelve elsétálok Lébényig, hátha magamra találok. És elmegyek, mert úgy érzem, szükségem van rá.

Azt mondták, sosem volt olyan nyugodt a tekintetem és kipihent az arcom, mint azután az egy hét után, holott küzdöttem az elemekkel, a testemmel, az elmémmel és a gondolataimmal. Utólag belegondolva, a lehető legjobb dolog volt, amit tehettem, hogy elmentem. 

Ha azt kérdezed, mi történt, elmondhatom mit láttam, hogy éreztem magam, mim fájt, kikkel ismerkedtem meg.
A konklúziót csak én tudom levonni, nem tudom megosztani Veled és talán nem is akarom.

Négy napig volt zarándoktársam, akinek az ÚT annyira tetszett, hogy pár héttel később belevágott egyedül és csodák csodájára Ő is lelt magának zarándoktársakat. Az én 'magányos' szakaszomon történt egy eset. A lehető legnagyobb szélben két kilométert haladtam egy óra alatt. Fájt mindenem, fáztam, könnyeztem, talán sírtam is. A következő faluba betérve egyetlen cukrászda volt nyitva, ahová betértem és olyan emberséges fogadtatásban és ellátásban részesültem, hogy mikor Zarándoktársam ment arra, üzentem a cukrászda tulajának.

Valami olyasmit, hogy arra jártam pár hete, kitakarította a sárnyomaimat a cukiból, nekem nem engedte, sok szerencsét kívánt, adott útravaló pogácsát ingyen és bérmentve (ami amúgy nagyon jól jött másnap reggelire) és nagyon köszönöm Neki, mert az az egyik legnehezebb napom volt, amit Ő széppé tett.
Emlékezett rám. Azt mondta, aggódott és nagyon örül, hogy már biztonságban van 'az a kis szőke'. Ezen nagyon nevettem utólag, mikor hallottam a telefonban. Szóval az emberek jók. Jó ezzel szembesülni. 

Így hát úgy döntöttem, hogy a harmincig vezető 202 nap nem csak várakozással fog telni, hanem tudatos építkezéssel, készülődéssel, mint életem most kezdődő legnagyobb rendezvénye, ami halálomig fog tartani és remélhetőleg addig még jó sok év van hátra kutyával, macskával, kölykökkel, családdal, mandulafával a kertben.

S ha ezek nem is jönnek össze, legalább boldogságban teljen. 

... meg türelem. Rám is, mint sokakra jellemző, hogy mindent akarunk, azonnal. 
Az útra minden készen áll, már csak be kell pakolni, de a próbapakolás is megvolt.
Két dolgot kérdez mindenki: egyedül mész? Mit vársz ettől?

Egyrészt, ha pontosan meg tudnám fogalmazni, akkor nem lenne kérdésem, nem is kellene elmennem.
Másfelől meg, miért hiszi azt bárki is, hogy majd a legbelső gondolataimat, mielőtt még magamnak megfogalmaznám és szembenéznék vele, elárulom? Elmegyek. Pont. Ezt közlöm és nem kívánok kérdésekre felelni, mivel egyelőre nem is tudok. 

Azt érzem, hogy céljaim vannak, terveim, csak még nem tudom mik. Érzem, hogy közel vagyok a válaszokhoz, a megoldáshoz. De ebből a taposómalomból muszáj úgy kilépnem, hogy hátrahagyok mindent és tiszta fejjel, egyedül nekivágok az ismeretlennek. 

"Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére! Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat! Segíts engem a helyes időbeosztásban! Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez! Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat! Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk! Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához! Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk. Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni! Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra. Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk! Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot közvetíthessek! Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!"

"Bennem az út, léptem az élet
Álmom a föld, hangom a lélek
Cipőm a por, virágok fonják
Hajfonatom világok fogják.

Még maradok , kötnek a képek
Gondolatom légnemű ének.
Még nevetek, sírok és félek,
Míg visz az út örökké élek."

10 nap van karácsonyig. 

A karácsony nekem egyenlő a fadíszítés nyomorával (milyenlegyenafa? túlsokadísz! veddaztleróla! tekötözdaszaloncukrot! nepofázzgyereideésdíszíts!), a lilakáposzta reszeléssel, a díszítsük fel a lakást gondolattól pedig idén egyenesen hányingert kapok. 

Azt hiszem, ez mindig így volt, csak volt, amikor a béke érdekében inkább belementem a fadíszítésbe, a lakásdekorálásba, stb.

Kata a fejébe vette, hogy a nyomorúságos életembe meghozza magát a Betlehemi csillagot, hogy az mutassa az utat, s fény vezesse utam a megvilágosodás irányába.

Hát hiszen a nő feladata, hogy díszbe rittyentse a lakást, hogy eljárjon ajándékot vásárolni, hogy menüt találjon ki a nagy napra, süssön és főzzön, mindeközben díszítse is a tetves fát, porszívózzon, vegye ki a kuglófot a sütőből és mosson fel a maradék szabad kezével, de locsolja is a kacsát, aztán húzzon a fürdőbe és 8 perc alatt pattintsa ki magát.  
Mert ez a SZOKÁS! Mert muszáj. Mert adventi koszorút KELL készíteni, és hetente egy gyertyát meggyújtani. Mert körbe kell állni a fát és gyönyörködni KELL benne. 

Az advent a várakozásról szól. Miért gyújtanék gyertyát, ha nincs meg bennem a várakozás? Ezt a képmutatást.

De mondok valamit. Nem, nem muszáj!

Választhatom azt is, hogy elmegyek vidékre, bezárkózom és négy napig horrorfilmeket nézek. Vagy ha akarom, év végéig ezt csinálom. Oké, a szegfűszeges narancs jó illatú, meg a fenyő ág is, de minek egy egész fa? Lehet sütit is sütni, de nem kell hozzá a karácsony intézménye. Legjobban nyáron szeretem megnézni az Aludj csak én álmodom című filmet. Egyedül az az, amit karácsonykor is megnézek. 

Meg kell tanulnom újra nemet mondani. Ez az év végi feladatom.
És én nemet mondtam a karácsonyra, Kata ezt nem képes felfogni és ezen akar változtatni.

A rénszarvasos pulcsit és társait erős túlzásnak vélem, de a projektbe bekapcsolódott Panda is, berakott valami borzalmas zenét (ví vissjú a merri kriszmösz, blablabla) és jövő héten csupa karizenét fog nyomatni.

Megfogadtam, hogy nyitott leszek a dologra és igyekszem levenni a Grincs maszkomat. Még nagyon sokat kell ezen dolgoznom. 

Vajon megvalósul ez?

... és most a szó szoros értelmében, hiszen hosszabb távot futottam, mint egy maraton. Az végül is már ultra táv. Elég durva belegondolni. Kellett is egy-két nap, hogy magamhoz térjek és tudjak róla írni, beszélni. 

Amint azt már a korábbi bejegyzésben megvallottam: keveset edzettem. Szégyen ezt bevallani, de tagadni még gázabb lenne.
Szóval összesen olyan 50 km kocogással készültem fel erre a 43 km-es megmérettetésre. 

Csak EGY kör!

Előtte már azért mentálisan készültem, hogy hogy ne hagyjam el magam, hogyan ne adjam fel, mikre gondoljak a rossz pillanatokban (amikre azért ilyen távon lehet számítani). Később látod majd, hogy volt is rossz passz. 

Szóval lássuk a 2015-ös UB történetét.

Kb ennyi ruhával, cipővel indul el az ember.

Emellé még társul egy nagy (kék) tescos szatyor is- kajával, üdítővel (kóla, víz, narancslé, iso ital).  Plusz kispárna és takaró!

Felvettem Zolit (vele már tavaly is együtt futottam az UB-n), és indultunk Aligára. Ott volt a rajt

. 
_Azért futjuk körbe, mert ott VAN._ 

Ha sorrendbe kellene állítanom a kedvenc versenyeimet, abszolut dobogós lenne az UB- mindenféle bajával együtt.  Szeretem a mozgalmassága, a pörgése, a különleges mivolta miatt. A futók egy olyan nagy közösséget alkotva  küzdenek vállvetve egymásért, de mindeközben egymás ellen is, amihez hasonlót még nem igen láttam. Hallottam hangosabb szavakat is (nagyon ritka!), de alapvetően azt tapasztaltam, hogy mindenki nagyon segítőkész, szurkolnak a nem saját csapattagjainak is. Engem ez a fajta hozzáállás nagyon megindít. 

Szóval amint leértünk a 'Club Aliga' helyszínre, elkezdtünk nézelődni, ragasztattunk kineziotape-et és kis kajálás után máris a rajtnál találtuk magunkat. Én voltam az első ember, 14:04-kor rajtoltunk el.

A távom egy csodás emelkedővel indult, aminek a tetején szívem szerint leültem volna megpihenni. Olyan forróság volt, hogy azt hittem, gutaütést fogok kapni. Számítottam a melegre, sapkát viseltem. 

A rajt pillanatai

A frissítésnél ittam kis vizet és borítottam magamra a további pohár vizeket, hogy ne gyulladjak meg. Első szervezési hiba: langyos vizet kaptunk! A napon voltak a poharak. Nonszensz. Ez kb a 6. km-nél volt.
A következő km-en a talpam elkezdett szúrni, kivettem hát a talpbetétem, csak szenvedés és nyűg volt, hogy még azt is vihettem a kezemben. Ennyi erővel egy jéghideg vízzel töltött kulacsot is cipelhettem volna. 

_Megvolt az első váltás: én oda, Zoli el._ 

Többeik megvárták, míg átvedlek valami göncbe és mentünk a következő pontra. 
Nagy volt a hőség, ki voltam tikkadva. Enni keveset és okosan próbáltam, de mégiscsak úgy, hogy legyen elegendő energiám futni belőle.

_Életképek: Zoli ül a fűben, Évi rajtszámot tűz, melyhez Matyi drukkol_ 

A következő távom este 8 körül következett, Amikor Dörgicséről átfutottam Zánkára:

Az egy bő 10-es. Az első 6 km marha jól ment, tartottam az 5:40-es km-eket, aztán valami változott. Sóra volt szükségem, megálltam frissíteni (még a váltópont előtti frissítőnél-és milyen jól tettem, mindjárt mondom miért), öblögettem egy pohár vízzel és róttam tovább az utam. 1 km-rel később volt a váltópont, ahol én ugye csak csippantottam és mentem tovább. Gondoltam, majd itt is lesz só, de nem volt! A víz húgymeleg volt! Kérdeztem, hogy hideg nincs? Ez olyan 3/4 9 körül volt- tehát már kezdett sötétedni és hűvösre kezdett váltani az idő. Nem volt hideg víz, ezt is akkor öntötték ki. Hát kössz szépen, de ennyi erővel akár a vizeletem is megihatnám, mert pont annyira eshet jól, mint ez a pisa. 

Ekkor bejelentkezett Z, hogy miújság, hogy vagyok, hol tartunk épp, és hogy Neki milyen jó dolga van, mert épp kinn ül a teraszon a melegben. Fájdította kicsit aszívem, szívesebben lettem volna Vele otthon- vagy jöhetett volna Ő. Mindegy. 

Ez volt az a pont, ahol az ember leveti a szégyenlősségét egy pillanatra. Sötét volt, senki nem lát az orra hegyéig sem, fáklyák világítják a váltópontokat. Az út mentén áll a kocsi, én meg fejlámpával keresem a táskámban a száraz ruhákat. Ekkor jön el az a perc, mikor szégyenérzet nélkül ledobsz minden textilt a kocsi mögött- ahol egyébként senki sem lát- és átveszed a meleget adó friss ruhád. Persze sós vagy, már marja az arcod az izzadság, arcot mosnál, de sehol egy kút. Jól jönnek a törlőkendők ilyen esetekben (ennek később is lesz jelentősége!), hogy legalább kicsit felfrissüljön az ember lánya. 

Ismét kocsiba be, ablakot le, irány a következő váltópont. Jómagam legközelebb hajnalban futok, addig lábak fel, már nincs olyan jó idő, hogy papucsban grasszáljak, kompressziós szárat hívom segítségül a lábam frissen tartása érdekében. Ekkor került elő a párna és a pokróc is. 

Váltópontokon való várakozásnál nagyon jól jön a pokróc, nem fagysz szét. Mínusznak kell lennie odakint, hogy ne rövidgatyában és pólóban fussak, tehát az plusz réteg volt, ami melegen tartott, míg nem kellett indulnom. Amúgy szélvihar volt és mennydörgés, villámlás. Kössz szépen, Németh Lajos bá. 

Hajnal van,  Balatongyörök-Keszthely a next chapter.  Ez 13 km. Elkövetem a hibát, hogy rossz melltartót veszek fel ehhez a távhoz, nem jól sakkozok az izzadt cuccokkal, elcseszem, nah. A lehető leggyengébbet- a leghosszabbhoz. Gratulálok. A hirtelen öntudatra ébredő csöcseimet próbálom kordában tartani, és igyekszem nem pattogni a pályán. Évi nagy szerencsémre hozott egy olyan 'hám'-ot, amit magadra rántasz, elöl három lépcsőben tudsz nagyobb és nagyobb fényt csinálni, a hátadon pedig villog a piros fény. Ez a legkietlenebb pályán kíséri utamat mintegy 9 km-en keresztül. 

Mondom mi van: a váltóponton váltasz. Ledobod a takarót és a melegítőfelsőt, átveszed a chipet, magadra applikálod, segítesz más társaidnak is felrakni és elkezded tolni a távod. Hirtelen, kb 200m után máris a magányos bringaúton találod magad. Sokak csak egy részt vállalnak, azok húznak, mint a vadlibák, Te tartod a 6 perces ezreket, mert még azon felül futsz 4-et (meg még 10et). A mezőny szétszakad, maradsz Te, a fényeid, a zenéd és a lépteid. Körülötted mindkét oldalon bokrok, fák, koromsötétség, kb ez, hó nélkül:

Ekkor felbukkan egy méretes vérfolt a földön. Balaton formájú, elég nagy kiterjedésű, ami lefelé mutat a fűre. Mintha valaki pofára esett volna és lehúzták volna a pályáról. Na ez az éjszaka közepén kit nem szarat be csúnyán? Ekkor egy kicsit gyorsítani kezdtem.  És zombulni. Mert a táv ezen része kietlen, ingerszegény, teljesen be lehet golyózni. Ahogy kiértem erről a szakaszról, kitéptem a fülemből a zenét, lekapcsoltam a rajtam lévő fényeket, megálltam és ráztam a fejem másodpercekig, hogy magamhoz térjek. Azt éreztem, mintha valami élőhalott lennék. Nem aludtam nagyon régóta, túl voltam ekkor már 30 km-en, fájtak a lábujjaim (fellépett az első fájdalom a testemben) és zombi üzemmódba kapcsoltam. Nagyon rossz volt. Keszthely előtt még ahogy kocogtam (futásnak ne nevezzük), egy partihelyet találtam. A fiatalok buliztak, táncoltak, az óra fél 3-at ütött. Mások másfajta zombiként jöttek ki a szórakozóhelyről, gyrost zabálva. Tisztára, mintha a Moszkván lettem volna, csak a Balcsi parton. Részeg kölykök, akik végeztek és csoszognak haza, táncoló partiarcok, fények és bömbölő zene. Én is bömbölni tudtam volna. 

Eszembe jutott, hogy máskor mi ilyen időpontban összegabalyodott lábakkal az igazak álmát alusszuk otthon, és milyen jó volna ez most is, de azért tartottam magam és mentem tovább. A végefelé görcsölni kezdett a talpam. Gondoltam, hogy hát ilyennincsbazdmeg, mindjárt váltunk, ezt mostkell??? Összerándultak a lábujjaim, nem bírtam feloldani a görcsöt. Ekkor egy bringás kísérő megállt, hogy miféle néptáncot csűrök éjjelek-éjjelén, mi bajom van? Mondtam, hogy görcsöl a talpam. Kérdi, adjon-e izot? Gondoltam, hogy jobb, ha nem különben lesznek bajok, szóban udvariasan elutasítottam ajánlatát. 

Végre váltópont, örültem, hogy akkor most kicsit pihenhetek. A kompressziós zoknit nem vettem le még, gondoltam, mivel abba nem izzadtam bele durván, minek tépkedjem. Majd a következő táv előtt cserélek- ami reggel 9 körül jön csak. Olyan durván sós volt az arcom a sok törölgetés ellenére is, mintha a Holt-tengerben lubickoltam volna és radírozni lehetett a bőröm.. Jött a hideg hajnal, nem volt futnivalónk, Matyi a csapat hőseként bevállalt még egy plusz távot (nem is keveset, 12 kilit) és így lehetett dőzsölni a kocsiban. Hátra ámsztam és bekucorodtam az ülésre. Miután magamhoz tértem, mehettünk az én váltópontomhoz, ahol Évit váltottam. Akkor kezdődtek az igazán cifra dolgok.

Az egy dolog, hogy már reggel volt és csomóan megszentségtelenítették a felsorakozó toitoiokat, de volt egy, ahova rajtam kívül senki nem ment be. A csajok punciskodtak, hogy pfúúújjjj, milyen undorító ez, de nekik úgy látszik nem volt olyan fontos a bejutás, mint nekem. Jótanács: SOHA ne menj be hosszúnadrágban ilyen budiba! Ha elköveted ezt a hibát, hajtsd fel, mert tutira hugyos vagy szaros lesz az alja. Ne kockáztass! Cserébe ennek az összefosott klotyónak egy előnye volt- mindig szabad volt- ami nekem nagyon jól jött, mert váltás előtt háromszor meglátogattam. Papír? Ugyanmár. Viszont volt nálam törlőkendő, hahahaha, rajtam nem fogtok ki, piszkok! Megúsztam mindenféle baleset nélkül. Átvettem Évitől a chipes óraszerű valamit és nekilódultam, de éreztem, hogy baj lesz. 

Balatonszemesről földvárra kellett átfutnom- tavaly is sikerült ezt a távot kifogni, csak akkor éjjel. Akkor a félelemtől voltam beszarva, most meg a napalmtól- szerintem. Illetve csak majdnem. Bokor alig votl az első szakaszon, aztán később találtam szerencsére, és épp jött a vonat is. Kétszer ki kellett állnom. A hasfájás futás közben egyáltalán nem játék. 

Jajj, hát mit hagytam ki? A legjobb sztorit! Kicsi izomlázon kívül semmi bajom nem volt. Fájt a lábkörmöm, de gondoltam, biztos csak megdagadt a lábam. Elkövettem a hibát, hogy levettem a zoknim és váltottam. Ugyanis pazar vérhólyag volt az egyik körmöm alatt, a másik lábamon akkor még csak egy vízhólyag volt. 

Így festett a kis huncut

Mondanom sem kell, mocskosul fájt, járni is alig bírtam. Aztán az utolsó etapomnál már annyira nehezen ment a levegővétel, mintha valaki ülne a tüdőmön. Szörnyen el voltam fáradva.  Két km és egy bokortalálkozó után jobb lett picit és nem slattyogtam. 

A 9 km közben volt a holtpontom mentálisan. Rengeted dolog kavargott a fejemben, újragondoltam mindent, elhatározásokat tettem, szinte fogadkoztam, mit és hogyan fogok másképp csinálni, ha túl leszek ezen. Hogy jobb asszonya leszek Z-nek, hogy rendesen fogok tanulni, hogy rendszeresen eljárok edzeni és csodacsaj leszek. Aztán a felénél már annyira fájt a körmöm mindkét lábamon immár, hogy pityeregve és hüppögve mentem tovább. Egy apuka egy babakocsit tolt maga előtt, másik kezével egy gyerek kezét fogta. Mentem el mellettük és látta, ahogy sírok futás közben, én meg büszkén elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, megtöröltem és összeszedtem magam. Akkor az már olyan fájdalom volt minden egyes lépésnél, mintha tövisekbe lépnék. 

Megláttam a váltópontot, elkezdtem szárnyalni- előttem egy párocska ment az egyik futott, a másik rollerezett- de látszott, hogy egy pár. Mikor odaértem a váltópontra, akkor volt a nagy felhajtás- a srác megkérte a lány kezét, ez volt a második pont, ahol megint majdnem elsírtam magam. Nem azért, mert féltékeny vagyok a boldogságukra, de abban a pillanatban olyan iszonyú magányosnak és elveszettnek éreztem magam, mintha senkim nem lenne  a világon. És arra gondoltam, milyen jó lett volna, ha Z itt vár, mikor lefutom az utolsó távomat és megsimogatja a fejemet és megdicsér, hogy megcsináltam és megölel. Ennyi, semmi más nem kellett volna, de olyan messze volt és tudtam, hogy még sokáig nem is találkozunk, és ez így mind összeadódott és taccsra vágott. 

Még egy kicsit hüppögtem, ettem sós paradicsomot és mentünk a verdához, ahol száraz ruhára váltottam. 

Zolit elvittem a következő pontra, vártuk Balázst. Erre a pontra jöttek Esztiék, hogy gratuláljanak és drukkoljanak Balázsnak. Jó volt, hogy ott voltak, az embernek ilyenkor erőt adnak a szerettei. Az utolsó ponton még váltottunk, Zolit Matyi cserélte, ő tolta le a maradékot. Hős volt minden értelemben, kérdés nélkül bevállalta a plusz távot, végignyomta becsülettel, szép időt is ment és még ő  szabadkozott, hogy nem ment neki jól. Megőrülök! Hihetetlen szerényen viselte az általa futott majdnem 57 km-t! Ja, elsőbálozó volt. Ezt nem mondtam?? Ez volt az első versenye, és 3 napja mondott igent a meghívásunkra! Érted már, miért mondom, hogy a nap és a csapat hőse volt?!

Így futott be a szuper csapat: Kripli team, 21:26:50 idővel, 220,9 km után

Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mindenki a maximumot hozta ki magából. Nem rövid távra vállalkoztunk, nem mindennapi formánkat hoztuk.
Méltán kihúzhatjuk magunkat, még most is a hatása alatt vagyok, ez szinte emberfeletti teljesítmény.  

Mi már körbefutottuk

Ez a kapu várt minket- itt is majdnem elpityeredtem...

_Címlapra is kerültünk!_ 

Futás közben elméláztam, hogy az ilyen táv, az ilyen teljesítmény mit hoz ki az emberből.
Belőlem alázatot, kitartást, a fájdalomküszöb kitolását szinte a végtelenségig, önuralmat, bátorságot.  

A büdös szennyest csak hétfőn mostam ki. 

Most ez a legkedvesebb pólóm!

Azóta tudok már járni és nem csak így: 
https://www.youtube.com/watch?v=m-hCuYjvw2I 

A két vérhólyag a körmöm alól eltűnt, azóta csak lé folyik belőle- elég undorító és olyan, mintha nem is a testem része lenne az a két karom. Tökre elfehérdett, várom, hogy leessen, mert akkor legalább nem fog lüktetni. 

Ez a mostani állapot... Ha nem csillapszik, holnap sebészet

_
Ilyenre volna szükségem :)_

Tegnap voltam futni. Hivatalosan is elmeroggyant vagyok.

Az ok- miért nem? 

Múlt héten disznóvágós csapatépülésen voltunk. Akkor már éreztem, hogy egy ideig hanyagolom a disznóhús fogyasztását. Valahogy nem kívánja az ember kákabelü pesti lányának bele a gőzőlgő disznajt, aki egy órával korábban még visított. Aztán eldöntöttem, hogy ha nem eszem húst, akkor az bizony mától lesz. 

Elméláztam: Mi lenne, ha 40 napig nem ennék húst?!
Bírni fogja a testem és az elmém? Már jó ideje csak kocorászok, nem futok igazán intenzíven, mint korábban- a heti négynek már nyoma sincs. Ez látszik a testemen is. Ismerek olyat, aki tartotta a böjtöt (ő sem vallási megfontolásból, inkább olyan tisztítókúra féleség miatt). Szóval a Tibi, na az meg tudta csinálni. Még alkoholt sem ivott. Na hát azért mindent nem lehet egyszerre kisanyám- gondoltam- néha azért csak meginnék egy pálinkát, hogy feledtessem a húst iránti vágyódásom! 

Utánaolvastam, mindenféle cikk szól arról, hogy mikor van húshagyókedd, meg hamvazószerda (húshagyókedd másnapján...) és hamvazószerdától nem eszik a hívő húst. Vagyis igaziból nem is a húsfogyasztás (hús nemfogyasztás) a lényeg, hanem az önmegtartóztatás, a bűnbánat időszaka, amit azzal (is) biztosítunk, hogy nem eszünk húst. Vagy legalábbis naponta csak háromszor étkezünk, abból is csak egyszer lakunk jól. Mert korábban nagyböjt idején péntekenként csak 7 búzaszemet ettek az emberek. Csoda, hogy annyian túlélték a böjti időszakot. Aki túlélte, azt úgyis elvitte a lepra, kolera, vagy a szifilisz. 

Rákeresek guglin, mikor van hamvazószerda, rögtön kidobja, hogy február 18. Nembaj, engem nem rázol át a palánkon, buta internet, itt a naptár, csak ki tudom számolni a 40 napot. 1, 2, 3, 4, .... 40. Áhh, ez ki se jön! Utánaolvasok, akkor kiderül, hogy csak kijön az, nem az internet butáskodik. 

Nem (csak) a lelki megtisztulás a célom, nem vallási okokból hagyom el a húsevést, hanem hogy a testem felfrissítsem. Erről fog szólni a következő 40 nap. Igyekszem minden nap leírni, mit fogyasztottam, ez milyen hatással volt rám és hogy mellette mit mozogtam. 

Szóval szasztok húsok, hello vitaminok!