Azt beszélik (mások), hogy akkor vagy teljes értékű ember, teljes értékű nő, ha férjhez mész, gyereket szülsz, meg persze legyen egy fasza állásod is, légy sikeres emancipátor. De mindemellett dúdolj gyerek dalokat naphosszat, főzz vacsorát az uradnak, mire az hazáér, legyél Te a bombanő az ágyban, és ne picsogj, hogy fáradt vagy. Mert ez a Te dolgod. Hogy kussolj és szolgálj. Persze, ha a gyerek születése után fél évvel vissza akarsz menni dolgozni, Te vagy a világ legrosszabb anyája, amúgy is, minek szültél, biztos a férjed nyomasztott ezzel és egyébként is: 'minek az ilyennek gyerek?!' 

Aztán lehet olvasni, hogy:sírok, mert hét éve gyerek dalokat énekelek és nincs normális társaságom (mert a férjem 4gyereket akart és nyilván nem ő maradt itthon velük); sírok mert ötödször vagyok terhes és egyiket sem akartam,de becsúzott és ebből három terhességet meg is szakítottam; sírok, mert tízszer elvetéltem,pedig már negyven vagyok; sírok, mert nem lehet egyáltalán gyerekem, miközben a társadalom azt nyomja rám, hogy szar ember vagyok, amiért harminc évesen még mindig nem szültem és bizony az én kurvaanyám ezért is. 

Ezek nem légből kapott mesék, amiket a piacon hall az ember, hanem minden nap megtörténik, bizony: veled és velem is. 

Van választásod. Mondhatod azt egy állásinterjún, hogy: 'te büdös senkiházi paraszt', mikor megkérdezi, hogy mikor óhajtok szülni menni vagy pl azt is a kollégádnak, hogy 'igen, visszajövök fél állásban lapátolni a GDP-t, ha a gyerek fél éves lesz, mert így döntöttem. Én.'

Vagy ha már kínos  mindenki számára, hogy vajon még miért nem vagy férjnél és potyogtatod a kölyköket, kiállhatsz magadért és mondható, hogy: A: ez a hajó elment, B:az egyetlen, akit Imádtam, annak nem kellek, C:nem hiszek a házasságban, ezt nem erőlteteném,csak statisztika lennék úgyis. 

Miért kell annyira megfelelni mindenkinek? Mi lenne, ha egyszer végre magunkkal néznénk szembe és magunknak felelnénk meg? 

Amúgy meg, kedves társadalom! Mostmárigazán megbaszhatnád magad.